Leírás
Ritkán akad a kezünkbe egy ehhez fogható könyv, amelynek olvasása során akár több száz "Aha " élményben is részünk lehet. Aki szereti átélni a felfedezés örömét, és érdeklődik a nyelv titkai iránt, annak így számos fölvillanyozó élményben lehet része. Ilyen alapokon még a nyelvtan is sokkal érdekesebbé tehető az iskolások számára. A könyv végén az elméleti tudást beszédgyakorlatok egészítik ki.
" Ki tudja, hogy a kapa, kés, készít, kettő és kerít szavunk miért pont K-val kezdődik? Vagy a test, Isten, tér és teremt szóban mi a szerepe a T-nek? Ez azzal függ össze, hogy minden beszédhang a valóság egy részt képzezi, arról mond valami jellegzetest. A felsorolt szavak jelentése nagymértékben az említett hang jelentéséből táplálkozik. Kezdetben minden szó a hangzókból nyerte jelentését. A magyar nyelv különösen alkalmas ennek vizsgálatára és bemutatására, mivel sajátossága és jelentősége éppen abban rejlik, hogy az ősi múltat sokkal inkább őrzi, mint más nyelvel. Ezért fedezhető fel ma isa szavak és hangzók jelentése közt gyakran nagyfokú rokonság.
Például mi rejlik a B-ben? A szilárd burok, a lezárás és elhatárolás:
- Ember, burkold be a babát, és tedd a bölcsőbe! - Az ember szavunk utal a bőrre, amely szilárdan burkol. A babát az anya óvo karja öleli körbe, miként a bölcső is. Ugyancsak nagyon árulkodó a -ba, -be, - ban, -ben, -ból, -ből rag jelentése.
Az át képezzük a legnyitottabban ezért vele - a rácsodálkozás hangjaként- szinte kiáradunk a környezetbe.
- Á! Lám milyen csodás! Látod ? Tágra tárt szemekkel és tátott szájjal ámulok és bámulok.
Ezzel szemben az U hang főleg a visszahúzódás és az ellenszenv érzésének a kifejezésére alkalmas, amelyre könnyen ráébredhetünk:
- Hú! Fúj de rút! Úgy unom: csúf, utálom és undorodom tőle! "
Kinek szól a könyv?
Annak, akit érdekel
- a magyar nyelv,
- a nyelv és a nyelvkeletkezés,
- a beszéd,
- a beszédképzés,
- az ősnyelv
Miért érdemes ezt a könyvet elolvasnod?
- Mert ilyen megvilágításban valószínűleg sem a beszédhangokról, sem a magyar nyelvről nem olvastál még.
- Mert belőle megtudhatod, hogy a beszédhangoknak milyen jelentése van.
- Mert megtudhatod, hogy sok magyar szó miként rejti magában a szót alkotó hangzók jelentését.
- Mert valószínűleg sok-sok érdekes nyelvi felismerésben lehet közben részed.
- Mert a beszédhangokról szóló ismeretek révén elevenebbé és szorosabbá válik a kapcsolatod a (magyar) nyelvhez és szelleméhez.
Nem kérdés, hogy annak, akit a nyelv kérdései – főleg a magyar nyelv –, valamint a létezés spirituális megközelítése foglalkoztat, nem szabad kihagynia ezt a művet.
Ha nyitott vagy a beszédben és a magyar nyelvben rejlő bölcsesség megismerésére, akkor ez a könyv legfőképpen Neked szól.
A könyv szellemi, pontosabban antropozófiai alapokon íródott, ám ez nem jelenti azt, hogy akármilyen világszemlélettel ne lehetne gazdagodni általa.
Puhatáblás, 254 oldal, B/5-ös (165x235 mm) méretben